Gondoltam, ez még biztos nem az, annyira nem vészes fájások és a nagy igyekezetben, hogy megállapítsam, hogy rendszeresek-e, vissza is aludtam. Nem sokat aludtam, mivel 5 órakor halk, ám semmivel össze nem keverhető pukkanásra ébredtem, megrepedt a magzatburok. Gyorsan el is kezdett folyni a magzatvíz. Be kellett látnom, hogy én sem fogom átaludni a szülésemet. Felkeltettem azuram, hogy és 5 perces fájásaim vannak. Bepattantunk a kocsiba és értesítettük a szülőket, hogy ez bizony az, innen már nincs visszaút, előbb-utóbb meg fog születni a kisbabánk. 6 körül felhívtam a szülésznőnket, hogy mi a helyzet. Ekkor már úgy éreztem, hogy mingyá’ megszülök, én kis naiv! Mondta, hogy induljunk azonnal a kórházba, mivel elfolyt a magzatvíz megyünk szülni. 7 óra előtt értünk be a Szent Imre Kórházba, ahol az ügyeletes orvos megvizsgált és felvett. Szűk 2 ujjnyira voltam nyitva, ami szerint késő délután, este felé volt várható Benedek érkezése. Csináltak egy CTG vizsgálatot, megkaptam az első adag homeós bogyómat, ekkor nagyjából fél nyolc lehetett, majd az ügyeletes doki is megérkezett. A CTG után elmentem zuhanyozni, amihez kaptam egy nagy labdát is. Nagyjából 45 percet áztattam magam, Zsuzsi már azt hitte rosszul vagyok, pedig csak a fájásokra koncentráltam. Ezután megvizsgált Zsuzsi és közölte, hogy 8 ujjnyira kitágultam, mindjárt szülünk. Szegény férjem még le sem nyelte szinte a kávéját, be is kellett öltöznie. Szóval bevonultunk az alternatív szobába. A tágulástól elkezdtem vérezni, amitől szegény Gyuszi jól bepánikolt. A szülésznő elterelte a figyelmét azzal, hogy kapott feladatot, masszírozta a derekam, ami nagyon jól esett. Aztán Zsuzsi masszírozott, Gyuszi pedig Benedek szívhangját hallgatta. Kb innentől már nem figyeltem a külvilágra, fogalmam sem volt mi történik körülöttem. Mondta Zsuzsi, hogy ha nyomnom kell, nyomjak nyugodtan. Mondtam, kell! Mivel a doktor úr nem vezetett le szülést az alternatívban át kellett mennem egy másik szülőszobába. 3-4 fájás alatt ez sikerült is, nem mondom, hogy kellemes volt. Kábé fél tizenegyre járt az idő és ekkor már anyu is bekapcsolódott a történésekbe. A szülőszéket meglátván közöltem, hogy én erre nem tudok felmászni, nem lehetne-e valami más megoldást találni. Persze csak a doki megérkezéséig ácsorogtam, ő felparancsolt az ágyra és megvizsgált. Benedek feje pont ekkor haladt át a méhszájon, így mondta, hogy nyomhatok. Mivel nagyon kényelmetlen volt a hátonfekvés, 2 fájást a jobb oldalamon, 2 fájást a bal oldalamon vártunk meg. Nagyon fájdalmas volt, úgy éreztem, hogy szétszakadok, amit többször el is mondtam Gyuszi szerint, valamint csalódásomat fejeztem ki, hogy engem senki nem világosított fel arról, hogy ez ennyire fáj. Szerencsére a 2. ilyen kör után már a hátamon kellett feküdnöm és következő fájásnál meg is simogattam a kisfiam fejebúbját! Még soha életemben nem éreztem olyan selymes és lágy dolgot a tenyeremben, csodálatos volt! A következő fájásnál az első nyomásra kibújt feje, majd szólt Zsuzsi, hogy a gátvédelemhez lihegjem el a fájás végét. Persze elbénáztam és egy „nem bírom visszatartani” csatakiáltással kibuggyant a fiunk. Gyorsan a hasamra is tették, ahol megöleltem és azt suttogtam, Kicsikém, drágám. Apának ömlöttek a könnyei és „megvan, megvan”-t kiabált. Erre a doki: ez nem focimeccs apuka. Benedek nagyon pici, puha, meleg és magzatmázas volt. Annyira puha volt a bőre, mint a legdrágább selyem és olyan Benedek illata volt. Nem sírt, csak halkan nyüszögött és nézett rám kíváncsian. Aztán elvették és megfürdették, megmérték – 3100g és 53 cm. Ez alatt kijött a méhlepény, ami nem volt egyáltalán csúnya, viszont túl nagy sem. Közöltem, hogy szőke a kisfiunk, de mindenki lehurrogott, hogy csak magzatmázas. Persze, azóta is mázas. Sajnos megrepedtem, ezért 2 öltéssel össze kellett varrni a gátamat. Ezt túlélvén visszamentünk az alternatív szobába, ahol a franciaágyon össze is bújt kis család. Benedeket cicire tették és otthagytak minket ismerkedni. Nekem olyan volt, mintha mindig is őt öleltem volna, ezer újszülött között is megismertem volna.