Április minden napján úgy keltem fel reggel, hogy talán ma… Közeledett a kiírt időpont, aztán el is múlt. Május elején már naponta telefonáltak a családtagok, barátok kollégák.

Az orvosom május 3-án befektetett a kórházba. Délelőtt kaptam oxitocinos infúziót, amire állítólag szépen reagált a méh, de a szülés megindulásának nyoma sem volt. Saját felelősségemre távoztam a kórházból estére. Reggel 7-re újra bent voltunk Apával, ami azt jelentette, hogy 6-kor indultunk, 35 km-re lakunk a kórháztól ugyanis. Két napig ugyanez volt a program, aztán hétvégére hazaengedtek Vasárnap este mentem vissza, ekkor már május 7-t írtunk.  Hétfő 8-a, oxitocin, aztán semmi. Zárt méhszáj, magzatvizet nem lehet venni.  Holnap megindítjuk-mondta a doki.  Reggel 7-kor befeküdtem a szülőszobára. Még színt is választhattam. Kék szoba volt. Oxitocin beköt, ctg pocakra felhelyez és vár. Megint semmi. 9 körül megduplázták az oxitocin mennyiségét. Beindultak a fájások. 30-40-50%. Azannya ez fáj! Apa végig velem volt. Nagyon izgulhatott, mert folyamatosan lökte a hülyeséget. Alig bírtuk halkra fogni a nevetést, mi voltunk a legvidámabb szülőszoba. 10-kor Apa elszaladt kávézni, úgyhogy megrepedt a magzatburok. Elfolyt a magzatvíz, ami állítólag pigmentált volt, azaz a baba már nem érezte bent olyan jól magát. Az orvosom is és a főorvos is megvizsgált, megállapították, hogy a méhszáj teljesen zárt. A fájások rendesen beindultak. 12-re eldöntötték császározni fognak. Előkerült az EDA-t beadó orvos is. Minden elsőre klappolt. Hatott az EDA. Elmúltak a fájások, de érdekes, az éhségérzet jött helyette. Rendes szülésre készültem, előző nap dél óta nem ettem. Aztán ezt is elfelejtettem, mert bejött a betegszállító pasas. Hordággyal 40 kg, 160 cm. Ez akar??? Azt mondta, kapaszkodjak a nyakába. Felvesz, megfordul, felnyög: B@sszameg fordítva van az ágy! Apát rég láttam így kapkodni.

Toltak a műtőbe. Fáztam, hányigerem volt, féltem. ½ 2-kor megszületett Dani. Nem hallottam a felsírást, olyan rosszul voltam a műtét alatt. Apa végig duruzsolt a fülembe, aztán kiment Danikával, Ő hozta vissza, odaültek a fejemhez. Összevarrásnál már a doki is vicces hangulatában volt. Áthajolt a kis paravánon, és mosolyogva közölte, megmentette a kakadu lábát. Engem speciel az sem érdekelt volna, ha keresztbe átvarrják a madaras tetkót a hasamon. A lényeg, hogy megszületett Dani, 3540 grammal és 54 centiméterrel.

A melegítő után együtt voltunk egész délután. Apa  este 10-kor vitte vissza Danit a csecsemőosztályra. Éjjel 1-ig pihenhettem. Aztán berobbant egy nővér, levágta mellém a gyereket, majd közölte: Eddig bírta. És kiment. Feltornáztam magam ülő helyzetbe valahogy, a vállamra vettem a babát, aki rögtön mély álomba zuhant, és néztem reggelig. Elneveztem  Kis Tyípűnek. A pityipűből jött ugyebár. Levegővételkor beszívta az alsó ajkát, kifújáskor azt is kifújta. Nagyon édes volt. Többet nem vette így a levegőt alvás közben, csak akkor, az első este.