Szép tavaszi napon, napsütésre ébredtem. 39 hetesen terheléses CTG-re kellett mennem reggel 8 órára. A barátnőm elkísért biztos, ami biztos. Hát mi már ¾ 8-kor ott voltunk! Bementem, felfeküdtem és bekötötték az infúziót. Szóltam:- Ha lehetne én délután szülni szeretnék és gyönyörködni a „lányomban”! Ezért tripla adagot szeretnék. Jött a válasz:- Hááááát az nem úgy van! Ez nem akkora adag, hogy meginduljon tőle a szülés. Beletörődtem és szomorú lettem, mert így lőttek az otthoni Húsvétnak, már ha időre bújik ki. Szépen voltak keményedéseim és a baba is jól viselte. Felkelhettem és mehettem a dokihoz, de búcsúzóul közölte a szülésznő:- 2 óra a hatása. Átballagtunk a dokihoz. Megvizsgált:- Szűk 1 ujjnyi, bármikor szülhetünk. Hazamentem. Jól voltam, de  ½ 11-kor még mindig kemény volt a pocim. Telefon a dokinak. Elmondtam mi a panaszom. Válasz számomra jól hangzott: -Azonnal menjek vissza, mert lehet, hogy szülünk. Boldog voltam! Hívom apát. Naná, hogy az oszlop tetején van és egy óra mire onnan letud mászni. Na nem baj, anya itt van. Mondom neki, megyünk szülni! Hát ő remeg és nem tud vezetni. Remek akkor majd én vezetek! Autóba be, korháznál ki! Megkerestem a dokit. Szűk 2 ujjnyi. Hurrrá!!! Felvették az adatokat, megkaptam, ami nekem járt (beöntés). ½-1 óra a folyosón. WC-be be onnan ki, zuhany. Apa megérkezett! Jöttek szólni, irány a szülőszoba. Megkaptam az ágyat, amit 9 évvel azelött is használtam már. Azok a régi szép idők….. Még mindig szűk 2 ujjnyi. Burokrepesztés, oxytocin és felgyorsult minden! Jöttek a fájások és bekötötték az EDA-t. Így sokkal jobb volt. Megszomjaztam! Jött a szülésznő és kértem egy korty vizet. Jött a válasz:- Nem lehet inni! – Tudom, de szomjan halok! Hála a magasságosnak a másik szülésznő hallotta és megmentette az életem. Egy feltétellel:- Egyet nyelek, egyet köpök. – OKÉ! (te vagy az én emberem) Nyeltem-köptem, élek. Jött a doki megvizsgál:- Jó hír, szűk 4 ujjnyi. Na nem várt érzés és közölte már nem is szűk az a 4 ujjnyi. Hoppá! Jönnek a tolófájások,  nem igazán éreztem, de gondoltam (vén rutinos révén). Így is lett. Jött a doki és ment minden, mint a karikacsapás. Mondta, hogy szól mikor nyomjak. Rendben csak szeretném, ha ő is kibújna a második tolóra (na nem a doki, hanem a baba), hogy ne raboljuk egymás idejét. Megbeszéltük jött a válasz. -         Most nyomjon! Összeszedtem minden erőmet, de nem eléggé….. -         Nyomjon! -         …….. Ekkor feltűnt egy másik doki. Kérdi, hogy segítsen-e. Jó lenne! Volt a válasz. S már könyökölt is. Hányingerem lett. Figyelmeztettem, hogy:- Le fogom bukni. -         Magának húztam fel szép, tiszta ruhát. -         Jó, de nekem akkor is… Megint könyökölt és kin volt a kis drága. 2006. 04. 04.-én 14 óra 50 perckor megszületett Krisztián Petra a maga 2790grammjával és 48 centijével. APGAR érték 9/10. 4. tolóra bújt ki, mert az a fránya éltető zsinór „visszarántotta”. 3-4. tolónál leszedték a nyakáról és már kint is volt. Pikk-pakk 4 óra leforgása alatt végre megpillanthattam 2. lányomat. Mindene megvolt, sírt és elvitték. Már épp stoppoltak volna össze, mikor eszembe jutott, hogy múltkor (alig 9 éve) bökött a madzag. Szóltam, hogy most nem szeretném, ha bökne. Hála ebben is partner volt a dokim és rövidebbre vágta. Elkezdett varrni én meg telefonálni. Mire végzett én is befejeztem.  Bejött apa és dumcsiztunk 1 órát. Jó érzés, hogy immár négy főre gyarapodott a családunk. Köszönet Dr. Wilhelm Ferencnek és  a  szülésznőnek.