Apát úgy kellett felverni, hogy mozduljon már meg, szegény azt sem tudta, fiú-e vagy lány.Rögtön két perces fájásaim lettek, amitől nagyon megijedtem.
Gyors meleg vizes zuhany, hátha enyhíti valamennyire a fájásokat,
közben a férjem folyamatosan azt kérdezte, hívja-e a mentőket.
2:30kor telefonált, közben fölébredt a nagyfiú is, és persze rám
telepedett, én meg nem akartam itthon hagyni. 3 előtt pár perccel
értek ide a mentők, az utat a kórházig nem kívánom senkinek, minden
fékezés, fordulás iszonyatosan fájt, sehogy sem volt jó, de ülve még
elviselhetőnek tűnt a dolog. A kórházban a szülésznő megvizsgált, és
rögtön mentünk is szülni. 3:45re meg is lett a "pici": 4200 grammos és
58 centis fiacskánk. Viharos gyorsasággal, határozott dokival, és a
segítségével.
Sajna Dominik kicsit megfázott, így nem lehettünk együtt a babás
szobában. A csecsemős nővérek mindig panaszkodtak rá, hogy ő eszi a
legtöbb tejcit, és mégis ő sír a legjobban. A nővérkék, és a doktornők
felváltva ringatták. Már akkor dícsérték, hogy milyen jól lát, és mennyit
van ébren, csendben nézelődve. 5 naposan jöhettünk haza
nagytesóhoz.