Bálintka születése

 A vajúdóban fél napi küzdelem után sikerült beállítani a vérnyomásomat normális értékre, mert amennyiben ez nem sikerült volna, akkor meg kellett volna, hogy műtsenek. De köszönet az orvosomnak, ő türelmesen várt, és meg is lett az eredménye, délután 3 óra körül már elfogadható értékeket produkáltam, így kerültem a terhes pathológiára.

A terhes pathológián 12 napot sikerült eltöltenem, és utána az orvosom – látván, hogy a vérnyomásom teljesen normális – hazaengedett.

Egy darabig éltem a kismamák gondtalan életét otthon, aztán egyik este belázasodtam, rázott a hideg. Igyekeztem egy kis hűtő zuhanyt eszközölni éjszaka, mert másnap kellett visszamennem a labor leleteimért, és nem akartam megbetegedni, nehogy bent tartsanak, ha jók a leletek.

Másnap bementem a Klinikára, de nem voltak kész a leletek, viszont látta rajtam a dokim, hogy nagyon szarul nézek ki, megkérdezte mi van velem, mire anyukám elárulta neki, hogy tulajdonképpen lázas vagyok, mire azonnal bent tartott. Ez húsvét előtti péntek volt. Kellemes húsvéti ünnepeket!

Újra pathológia. A pathológiára való bekerülésem után megint gondok lettek a vérnyomásommal, és mondta az orvosom, hogy mostmár itt fogjuk kivárni a szülést. A kollegái győzködték, hogy császározzon meg, mire vár velem. Szóval másodszor is majdnem anya lettem, és megint megmentett. Azt mondta, hogy ő nem híve ennek, amíg nem muszáj nem műt. Ezért nagyon hálás voltam neki. Vasárnap megbeszéltük, hogy ő elutazik és legközelebb csütörtökön dolgozik, ha szülünk, vagy valami gond van, akkor már szerdán be tud jönni, egyébként a világ végére megy.

Szerencsére nem indult be a szülés míg távol volt, de nagyon vártam a csütörtököt, amikor újra dolgozott az orvosom.

Minden reggel bejött hozzám, és beszéltünk a szülésről. Mondta, hogy kedden (25.-én) megnézzük hogy állunk baba ügyben, meg a vérnyomásom hogy bírja, mert aznapra voltam kiírva.

Őszintén szólva reménykedtem, hogy nem kell már várni keddig, mert Bálint hamarabb  megindul, de nagyon nem olyan volt a helyzet. Még apró görcsöcskéim sem voltak. Ráadásul az éjszakáktól nagyon rettegtem, mert féltem, hogy valamelyik ügyeletes doki majd megint leküld a vajúdóba megfigyelésre. Töltöttem ott pár éjszakát vérnyomásmérőre, meg ctg-re kötve.

23.-án , vasárnap kiengedtek kimenőre délután, mert menni akartam szavazni. Eljött értem a párom, elmentünk szavazni, megebédeltünk egy vendéglőben, aztán hazajöttünk kicsit kettesben lenni. Azt hallottam mindenkitől, hogy a házas élet az utolsó napokban megindíthatja a szülést, szóval mindent a cél érdekében.

Vasárnap éjszaka el is kezdtem már görcsölgetni, miután párom visszavitt a kórházba. Nem bírtam feküdni az ágyban, sétálgattam a folyosón, de nem történt semmi, végül visszamentem a szobába, és bealudtam. Reggelre nem lett Bálint. Ráadásul hétfőn napközben már semmi nem volt, egy kis görcsöcske sem. Viszont egész nap kajáltam megállás nélkül. Mondták a szobatársaim, hogy régebben volt itt egy lány, aki a szülése előtti napon egész nap megállás nélkül evett, szóval ez jó jel.

25.-én, kedden reggel felkeltem. A kötelező szívhang vizsgálat, vérnyomásmérés után el akartam menni zuhanyozni, hajat mosni, hogy ha valami történne legyek rendben, de az összes zuhanyzó tele volt. Mérges is voltam, mert máskor mindig reggel mentem, és eddig nem okozott gondot bejutni. A végén már odaálltam az egyik ajtóba a cuccommal, és vártam a soromat, mert közeledett ¾ 8, mikorra vártam a dokimat, és még sehogy nem álltam. A hajmosásról így is le kellett mondanom, mert nem lett volna idő rá. Oké, legalább meg vagyok fürödve. Visszamentem a szobába, és elkezdtem a cuccaimat rendezgetni, hogy ne legyek szanaszét, ha lesz valami. Közben megjött a dokim, mondtam Neki, hogy egész éjszaka görcseim voltak, kihívott a kezelőbe. Megvizsgált, aztán közölte, hogy akkor ezt a szülőszobán folytatjuk, mert elkezdtem kinyílni, és ebből ma még lehet is valami. A vérnyomásom miatt egy időzített bomba vagyok, tehát ne maradjak mostmár fent a pathológián. Mondta, hogy szóljak a szülésznőmnek, szedjem össze a cuccomat, és irány le a vajúdóba.

Kérdeztem, hogy mennyire biztos a dolog, mert akkor a férjem is jönne, mondta, hogy szóljak neki, hogy indulhat. Erre mondtam, hogy a férjem kb. 11 körül tud ideérni, mire mosolygott és közölte, hogy: „Háát, reméljük nem késik el”, persze ezt viccnek szánta, mert mikor mondtam, hogy szerintem azért ez a baba annyira nem fog sietni, mondta, hogy szerinte sem.

Összepakoltam, majd az egyik nővér kíséretében levonultam a szülőszobára. Közben felhívtam Katit, a szülésznőmet, aki mondta, hogy épp orvosnál van, de amint tud jön, 10-ig legkésőbb itt lesz. Lent a vajúdóban kaptam egy ágyat, rámrakták a ctg-t, a vérnyomásmérőt és vártam. Nem nagyon éreztem csak kisebb görcsöket. 10-kor megjött Kati, és újra jött a dokim, aki megint megvizsgált. Még mindig egy ujjnyira voltam nyitva. Ekkor fájásom csak kb minden negyed órában volt egy percig. Viszont egyszercsak azt vettem észre, hogy valami nedves van a lábam között, benéztem a takaró alá, és a nyákdugóm ment el. Közben megjött a párom is.

A vérnyomásom közben elindult felfelé, úgyhogy a dokim burkot repesztett, hogy haladjunk a dolgokkal. Na ezután megtudtam milyen az a vajúdás. Olyan fájdalmaim lettek hamarosan, hogy azt hittem elájulok. Kapásból 10 percenként jöttek, majd fél óra múlva már 5 percenként. Közben Kati mondta, hogy kicsit sétáljak, vagy álldogáljak, guggoljak, vagy ami jól esik, de én nem bírtam semmit csinálni, főleg mikor fájásom volt. Olyankor összegubózva lerogytam az ágyra, és az volt a legjobb. Mondtam is, hogy köszönöm szépen a lehetőséget, de inkább feküdnék oldalfekvésben, mert megőrülök a fájdalomtól.

Utána visszarakták a ctg-t. A vérnyomásommal nem volt különösebb probléma, de a baba szívhangja a fájásoknál elkezdett lelassulni. Mondta Kati, hogy ez kicsit aggasztó, mert ilyenkor a baba nem érzi jól magát, és vagy a köldökzsinórt szorítja magához, vagy valami más gond van. A probléma az volt, hogy a fájások egyre sűrűbben jöttek. Bejött a dokim, és neki sem tetszett a szívhang, mert már alig volt 80 és ez már folyamatos volt. Mondta Katinak, hogy a biztonság kedvéért kezdjen el feltölteni, kösse rám az infúziót.

Rám kötötték az infúziót. Ekkor már szinte szünet nélkül voltak fájásaim, azt hittem, hogy megőrülök. Kértem a férjemet, hogy mérje hány perces fájások ezek, de már hosszabb volt a fájás, mint maga a szünet. Kb 50 mp-ig fájt, és volt 20 mp szünet közte. Tágulni viszont nem akartam, Kati megvizsgált, és még mindig egy ujjnyira voltam nyitva. Közben a szívhang nagyon aggasztó volt, mivel már folyamatosan alacsony volt, a folyamatos fájásoknak köszönhetően.  Kati mondta, hogy szól a dokimnak, mert baj lesz, aki jött is és mondta, hogy mostmár ő nem várna tovább, látom, hogy ő mindent megpróbált, de sajnos műtenie kell a baba érdekében. Megmondom őszintén, hogy nem bántam. Bár nem egy császárműtétről álmodtam, de megfogadtam, hogy a gyerek egészsége a legfontosabb, és azonnal bele fogok egyezni, ha a kicsivel bármi gond van. Azt is láttam, hogy a dokim mindent megtett, hogy hüvelyi úton tudjak szülni, nem kényelmi szempontból választotta a császárt.

Azonnal rábólintottunk a férjemmel a műtétre, ő is könnybe lábadt szemmel nézte már, ahogy szenvedek, meg nem utolsó sorban a babáért is aggódtunk. Erre mondta a dokim, hogy ha gondolom, akkor még van idő egy EDA-ra, és akkor nem kell aludnom a műtét alatt, és utána is ébren leszek, nem érzek semmit.

A párommal megállapodtunk, hogy jó, legyen EDA, bár előtte mi sokat beszéltünk erről, hogy nem szeretnénk majd EDA-t, de mivel aludni nem akartam nem igazán volt más választásom.

Nemsokára visszajött a dokim az aneszteziológus orvossal, akinek bemutatott , tőle fogom kapni az EDA-t. Nagyon fiatal doki volt, 35-nél nem több lehetett.  Átmentünk egy szülőszobába, jöhetett velem a párom is. Ott kaptam meg az EDA-t. Érdekes érzés volt. Kicsit féltem, mert a fájások miatt nehéz volt mozdulatlannak lenni, de összeszedtem az összes erőmet, és így sikerült. Egyszercsak egy hidegséget éreztem végigfutni a gerincemen és nemsokára elmúltak a fájásaim. Nem is éreztem semmit. Az aneszteziológus doki megszúrkált egy tűvel, de nem éreztem. Nagyon fura volt. Ezután felkapott az egyik műtős ember, kocsira rakott és már vittek is a műtőbe. Oda már a párom nem jöhetett, ő a szülőszobán várt.

Betoltak a műtőbe, kb a Vészhelyzetben éreztem magam. Láttam, hallottam mindent. Már ott volt az orvosom Romano dr-nak öltözve J és még kb 5-6 ember, az aneszteziológus doki is, aki végig a fejemnél állt. A műtétet magát nem láttam, mert egy zöld lepel volt előttem, de az aneszteziológus mindent közvetített. Előre mondta, hogy mit fogok érezni, hogy mit lát. Mondta, mikor már látta a baba fejét, mondta, mikor kijöttek a vállai, aztán mondta, hogy nézzek jobbra, mert ott viszik a babámat. Annyira megnyugtató volt. Közben beszélgetett velem, kérdezte tudom-e, hogy kisfiú vagy kislány, megsimogatta az arcomat. Nagyon pozitív volt ez az egész, mert úgy érzetem, hogy kárpótolni próbál a császár miatt, hogy ne érezzek csalódottságot.  Pár percen belül Kati hozta a Kisfiamat, és megmutatta. Csak két hatalmas szempár nézett velem szembe. Azonnal elsírtam magam, mert csodálatos érzés volt látni a gyerekemet. Annyit mondtam Neki: Szia Kisfiam! És megpusziltam Őt. Hallottam, ahogy az egyik műtős néni mondja, hogy: „Milyen szép érett kisbaba!” Én meg csak sírtam és sírtam, mire a dokim nagy viccesen megjegyezte: „Mi a baj anyuka? Nem tetszik a baba?” Aztán Kati átment Bálinttal a szülőszobára, ahol a párom volt. Együtt megtörölgették, lemérték a Kicsit. Sírva fakadtam megint, mert nagyon rossz volt Tőle megválni. Utána még kiszedték a méhlepényt, összevarrtak stb. Aztán visszatoltak a vajúdóba, és nemsokára már a párom hozta a kisfiunkat be nekem egy pólyában. Aztán jött utána Kati is, aki hozott egy polaroid képet apáról és fiáról, amin rajtavoltak Bálint születési adatai. Egy darabig együtt lehettünk hármasban, az új család (Apa, Anya és a Kisfiú) aztán elvitték a Babát megvizsgálni az újszülött osztályra.

Aznap még egyszer lehozták a Kisfiamat, és együtt lehettünk kicsit, próbáltam mellretenni, de még nem volt mit ennie. L. Csak tartottam a karjaimban és néztük egymást, életem legszebb pillanatai voltak ezek.  Aztán ő visszament az újszülött osztályra, én maradtam éjszakára.

Összességében nagyon pozitív élmény volt az egész szülés, és ez nagyban múlott azokon az embereken, akik körülvettek, a dokimon, a szülésznőmön, illetve az aneszteziológus orvoson, aki bár életében először látott, de lenyűgözően kedves volt.