DANIKA SZÜLETÉSE ÉS ELSŐ NAPJAI

 Az egyéb vizsgálatok után mentem a szokásos uh vizsgálatra, melyből megállapítható a baba kb. súlya és az, hogy minden rendben van-e vele. Ezen a vizsgálaton az orvosom megállapította, hogy kicsi Danika súlya, kb. 1811 g (+/-10%). Mivel ekkor már 35+6-nál jártam, azaz majdnem a 36. héten, én azt hittem, hogy már legalább 2400g lesz. Ezért elküldött az I. sz. Női Klinikára, hogy konzíliumot kérjen tőlük. Így az Uzsoki kórházból rögtön ide mentük apával, mivel ő is elkísért. Amíg nem kellett mennie dolgozni, velem volt, majd nem sokkal később Anyu is megérkezett, hogy erősítsen engem. A hosszadalmas várakozás és a többféle vizsgálat (ctg, vérnyomás, vizeletvizsgálat, uh, hüvelyi vizsgálat) után kiderült, hogy tényleg kicsi Danika súlya, bár szerintük 2020 g (+/-10%), ráadásul kétujjnyira kitágultam. Ezért azt javasolták, hogy azonnal feküdjek be, mivel bármikor megindulhat a szülés (addig is cukros infúziót kapok, hogy tovább nőjön a baba). Én ezt először elutasítottam, mondván, az orvosom várja a visszajelzésemet, hogy mi lett az eredmény, ill. én a saját orvosomnál szerettem volna szülni. Felhívtam őt, de ő is azt javasolta, hogy maradjak, mert a babát csak ott tudják jól ellátni, hiába szülök az Uzsoki kórházban, a babát akkor is elviszik, mivel ott nincs intenzív újszülött osztály. Így viszont, ha tényleg megindul a szülés, utána közel leszek Danikához.

Amíg felvették az adataimat, addig Anyu elszaladt hozzánk, hogy hozzon be nekem cuccokat a kórházba. Ezután behelyeztek egy branült, hogy az infúziót azon keresztül tudják adni, amiből kaptam is egyet, megvizsgáltak, majd pedig ismét ctg következett. Itt sikerült fájásokat „produkálnom”, annyira, hogy még a derekamat is éreztem, mint szüléskor is. Mivel nem volt hely a terhesosztályon, így éjszakára a szülőszobán maradtam, ahol időnként valaki mindig megkérdezte, hogy jól vagyok-e (eszerint mindenki várta volna, hogy tényleg megindul a szülés). Én persze jól voltam, fájásoknak se híre-se hamva, csak a megfázásomtól szenvedtem, amit még vasárnap szedtem össze, mert megfájdult a torkom a fagyitól.

Reggel aztán ismét vizsgálat, majd ctg következett, ahol egy kicsit megint voltak fájásaim, de közel sem annyira, mint este. Ezután magzatvízvizsgálat következett, de szerencsére tiszta volt, így nem volt nagy gond. Ezután kaptam reggelit, majd átköltöztettek egy másik szülőszobába, ahol a függönyön keresztül „végigasszisztálhattam” egy másik lány (kora)szülését/vetélését (mint utóbb kiderült pici volt a babája és ráadásul beteg). Aztán felbuzdulva a szobatársam ebédjének láttán én is próbáltam ebédhez jutni, mire az orvos mondta, hogy light-os ebédet kapok, mivel nem lenne túl jó, ha megindulna a szülés, nekem meg tele lenne a gyomrom. (hiába mondtam, hogy megbeszéltem Danikával maradjon még, meg hogy tényleg jól érzem magam.). Hát tényleg light-os ebédet kaptam: két szelet kenyér vajjal, teával (ennél még a reggeli is több volt, mert ahhoz legalább szalámit is kaptam). Ennyit a jóllakásról. Még jó, hogy volt mások által behozott kajám, így egy kicsit kipótoltam azzal.

Délután megint kaptam infúziót, de amúgy általános várakozás volt, mi lesz velem (én hiába bizonygattam, hogy nem szülünk.). Aztán vacsoraidőben felgyorsultak az események. Mikor Anyu elment tőlem a látogatásról, elkezdtem keresni a vacsorám. Akkor immár kb. 1 órán belül másodszor bejött hozzám az ügyeletes orvos, megvizsgált és kérdezte, hogy nem vérezgetek-e. Mire mondtam, hogy, amikor megvizsgálnak, kicsit vérzek, de délutánra már abbamaradt, mikor már több órája nem vizsgált senki. Azt mondta ez annak a jele, hogy tényleg bármikor beindulhat a szülés, aztán elment. Nem sokkal később megjelent, hogy vacsora helyett inkább szülünk. Én első reakcióként bőgni kezdtem, mondván nem erre számítottam és különben is sincs velem senki, Anyu épp elment, Tibi meg dolgozik. Előre meg volt beszélve, hogy apás szülés lesz, de ha épp dolgozik apa és nem engedik el, akkor Anyu lesz velem. Bőgve visszahívtam Anyut aki szerencsére csak a metróig jutott el és szóltam apának, hogy indítják a szülést, kicsi fia nemsokára megérkezik, próbáljon meg elszabadulni.

Ezután borotválás, majd beöntés következett (kicsi csak, mivel előtte voltam wc-n) és miközben én a beöntés fáradalmait hevertem a wc-n, addig az egyik szülésznő átköltöztetett Anyuval egy egyágyas szülőszobába. Kaptam megint infúziót, majd a váltás után jött egy új szülésznő és egy doktornő, hogy ha éjjel szülök meg, akkor ő fogja levezetni a szülést. Ezután burkot repesztett. Ekkor Anyu átadta a helyét a Tibinek, aki időközben megérkezett, mivel elengedték a munkából. Én szóltam a doktornőnek, hogy eredetileg EDÁ-t szerettem volna kérni, ha megoldható, akkor itt is kérek. Mondta, hogy persze, de mivel egy idő után sem voltak elég erősek a fájásaim, ezért nem kaptam, mondván, az még jobban gyengíti a fájásokat. Kaphatok viszont fájdalomcsillapítót, de azt is csak 5 perces fájásoknál, tudtam meg a szülésznőtől. Aztán később, mikor már úgy éreztem, nem bírom, megkaptam a hőn áhított injekciót. Amikor eljött a kitolási szak, akkor egy másik orvos is bejött segíteni, mivel elég rosszul csináltam, mikor nyomnom kellett (volna), így ő rásegített a kezével. Érzésem szerint néhány fájással előbb is meglehetett volna Danika, ha ügyesebb vagyok. Így végül 2006. március 9-én 22:07 perckor megszületett Puskás Dániel 1950 grammal, 46 cm-rel. (a burokrepesztés és Danika megszületése között mindössze kb. 3 óra telt el.).

Akik a megszületésénél segítettek: Dr. Berkes Enikő és Orosz Szilvia szülésznő, akik nagyon segítőkészek, kedvesek voltak mindvégig. Miután rendberakták őt, visszahozták a szülőszobába, ebből is látszott, hogy nincs komolyabb baja (amúgy az Apgarja 9/10 lett.). Közben apa készített fotókat, milyen is volt a kicsi fia az első percekben. (szüléskor kiderült, hogy Danika azért nem fejlődött rendesen, mert kicsi volt a méhlepény).

Igazság szerint nem is fájt annyira a szülés, mint amire számítottam, sőt olyan félelmetes sem, mint gondoltam volna. Persze nem volt nagyon könnyű, de én tényleg fájdalmasabbra számítottam, ezért is kértem volna EDÁ-t. Sőt a gátmetszés se fájt, utána meg a varrás sem, mivel kaptam Lidocain-t.

Danikához másnap délután jutottam be, minden rendben volt vele. Igaz, ezt már délelőtt megtudtam, mivel érdeklődtem utána. Innentől kezdve 3 óránként járhattam be hozzá szoptatni, ill. babázni, mivel még alig volt néhány csepp tejem. (ezért az első néhány napban tápszert is kapott).

Március 13-án délután engem a varratszedés után kiengedtek a kórházból, Danikát pedig áthelyezték a Szent Rókus kórházba. Másnap reggel 9-re mehettem hozzá szoptatni, majd pedig kiderült, hogy van hely a szülészeti osztályon, így engem is fel tudnak venni, hogy tudjak járni hozzá szoptatni, ne kelljen minden szoptatásra bejönnöm (mivel Óbudára és vissza hosszú és fárasztó lett volna az út). Viszont esténként hazajárhattam, amit meg is tettem, így legalább egy kicsit otthon is voltam, meg együtt lehettünk a Tibivel.

Eleinte kissé nehézkesen ment neki a szopi, hamar kifáradt, így üvegből kellett neki pótolni a szükséges mennyiséget. Aztán később már jól bírta, ráadásul, megtudtam a csecsemős nővérektől, hogy nem szereti a cumisüveget, jobban tetszik neki anya cicije.

A születési súlyából Danika mindössze 1860 g-ig fogyott vissza, aztán eleinte kissé döcögősen, néha egy kicsit előre, néha egy kicsit vissza, de elkezdett hízni. Végül március 24-én elérte a 2000 g-ot, ami a hazaengedésének feltétele volt. Másnap reggel, a gyerekorvos megerősítette, hogy mehet haza, így végre március 25-én délután már együtt léphettük át a lakásunk küszöbét.