|
NVZS és Patrik története
2006.09.04. 16:40
Patrikot nagyon vártuk, problémamentes terhességet tudhattunk magunk mögött....
Nagyon nem akart kibújni, az orvosom javaslatára a 41. hét betöltésével megindították volna a szülést. Pont reggel kellett volna befeküdnöm a Klinikára, de este megkezdődtek a fájások. 10 órakor már rendszeres fájásokat mértünk, volt már így a megelőző napokban is, úgyhogy lezuhanyoztam és lefeküdtünk aludni. Én viszont nem tudtam már pihenni, nagyon izgultam és a fájások is úgy igazán fájtak már. Egyedül vajúdtam kint a nappaliban, gondoltam, hadd pihenjen a férjem, amíg csak tud. Éjjel 1-kor felhívtam a szülésznőt, ő azt javasolta, hogy ilyen idős terhességgel inkább a szülőszobán vajúdjak, menjünk be. 2-re beértünk, ahol a szokásos felkészítés után kerültünk be a szülőszobába. Az ügyeletes orvos megvizsgált, előre szólt, hogy a méhszáj épp annyira van csak nyitva, mint a délelőtti vizsgálaton volt ( a számítógépben rögzítették ), úgyhogy készüljünk fel hosszadalmas szülésre. A beavatkozásokat nem tartottam kellemesnek, viszont úgy fogtam fel, hogy szükséges rossz, túl kell esni rajtuk. A szülőszobán jókedvűen múlattuk az időt, viccelődtünk, mértük a fájásokat. Hajnalban beért a választott szülésznőm, majd reggel az orvosom is. 10 órakor burkott repesztettek. A fájások kezdtek erősödni, kaphattam fájdalomcsillapító injekciót. Ekkor már 12 órája vajúdtam, a méhszáj viszont még nem volt 2 ujjnyi sem. Mivel a SOTE I. Klinikáján szültem, jóformán óránként jöttek be különböző orvosok megvizsgálni. Számomra megnyugtató volt, mert egymástól függetlenül mind ugyanazt mondták: nagyon hátul a méhszáj, alig tágul. Végül délben kaphattam EDA-t, ekkor már nagyon ki voltam merülve. Annyiban jó volt, hogy a fájások között tudtam kicsit pihenni, de közben fájáserősítőt is bekötöttek, úgyhogy ha jött a méhösszehúzódás, akkor az nagyon jött... Lassan kezdtem türelmetlenné válni, úgy éreztem, nem bírom elviselni a fájdalmat. A férjem próbált segíteni, de nem volt jó sem a masszírozás, sem a gyengédség, sem a halk szavak. Mivel már nagyon régóta vajúdtam, muszáj volt a CTG-t állandóan a hasamon tartani, már zuhanyozni sem mehettem el. Ha álltam, úgy volt rossz, ha feküdtem, úgy. Az orvosok is egyre gyanakvóbban vizsgáltak, alig-alig tágultam. 14 órakor - kb. akkorra jósolták a szülést - alig voltam 3 ujjnyi. Egész testemben remegtem a kimerültségtől, szinte önkívületi állapotban voltam, nagyon nagy fájdalmakat éltem át. Lehet, hogy csak a fáradtság és a hosszú vajúdás miatt éreztem ennyire, nekem akkor elviselhetetlennek tűnt, pedig nem vagyok egy erőtlen típus. Végül délután 4-kor meghozták a döntést: muszáj megcsászározni, mert nem halad a szülés, nem tágulok, nem jön lefelé a baba sem. Murphy ekkor közbelépett, sürgősségi eset volt, úgyhogy csak fél hatkor kezdtek el előkészíteni a műtétre. Annyira remegtem, hogy külön esettanulmány volt a spinális érzéstelenítőt bekötni. Végül még 1-2 fájás jött a műtőasztalon és az érzéstelenítő hatására véget ért a fájdalom. A férjem is bent lehetett velem, ami azért volt jó, mert én már teljesen elvesztettem az önkontrollomat, nem tudtam, mi történik velem és körülöttem. Végül 18 óra 3 perckor megszületett Nádudvari Patrik Benedek 3950 grammal és 57 cm-rel 18 óra vajúdás után. Kiderült, hogy a köldökzsinór a nyakára volt tekeredve és annyira tartotta, hogy nem tudott lejjebb ereszkedni. A hangjára emlékszem, meg arra, hogy megmutatták és "leltárba" vettem a végtagjait. Akkor már annyira rosszul voltam, hogy csak a fejemhez tartották, majd elvitték. A férjem vele ment, nekem pedig még jött a java. Egyfolytában úgy éreztem, hogy a bordámat nyomja valami, alig kaptam levegőt, hányingerem lett, végül elaltattak. Mire magamhoz tértem, befejezték a műtétet, akkor még egyszer behozták Patrikot. A hangomra megnyugodott és én is megnyugodtam, hogy 9/10-es Apgart kapott. Este 8 felé kerültem az intenzív osztályra, ahol óránként jöttek ellenőrizni, infúziót átkötni, méhösszehúzót adni. Pihenni nem sokat tudtam, reggel 6-kor fel kellett kelni és zuhanyozni menni. Vonszoltam magam, erőm nem volt semmihez. 8 órakor lementünk a csecsemőosztályra, megkaptuk a babákat és attól kezdve a miénk volt. Az előzmények miatt nekem megterhelő volt a rooming-in, csak itthon indult be a tejem rendesen és itthon kezdhettem pihenni. Szerencsére Patrik partner volt ebben. Amikor még vártuk Patrikot, szándékosan nem terveztem el a szülést. Nagyon vonzónak tartottam, hogy a szülőszoba egy ágyas és szülés után 2 órát eltölthetünk majd hármasban. Ez lebegett a szemem előtt és ez nem jöhetett létre. Patrik élete első óráit a csecsemőosztályon egy "polcon" töltötte el, én meg kimerülten feküdtem 2 emelettel feljebb. Ennek ellenére sikerült úgy felfognom az egészet, hogy lehetett volna baj is, ha természetes úton születik köldökzsinórral a nyakán! Örülünk Neked, kicsi Patrik :-)!
| |