Nagyon nem akart kibújni, az orvosom javaslatára a 41. hét betöltésével
megindították volna a szülést. Pont reggel kellett volna befeküdnöm a
Klinikára, de este megkezdődtek a fájások. 10 órakor már rendszeres
fájásokat mértünk, volt már így a megelőző napokban is, úgyhogy
lezuhanyoztam és lefeküdtünk aludni. Én viszont nem tudtam már pihenni,
nagyon izgultam és a fájások is úgy igazán fájtak már. Egyedül vajúdtam kint
a nappaliban, gondoltam, hadd pihenjen a férjem, amíg csak tud. Éjjel 1-kor
felhívtam a szülésznőt, ő azt javasolta, hogy ilyen idős terhességgel inkább
a szülőszobán vajúdjak, menjünk be. 2-re beértünk, ahol a szokásos
felkészítés után kerültünk be a szülőszobába. Az ügyeletes orvos
megvizsgált, előre szólt, hogy a méhszáj épp annyira van csak nyitva, mint a
délelőtti vizsgálaton volt ( a számítógépben rögzítették ), úgyhogy
készüljünk fel hosszadalmas szülésre. A beavatkozásokat nem tartottam
kellemesnek, viszont úgy fogtam fel, hogy szükséges rossz, túl kell esni
rajtuk. A szülőszobán jókedvűen múlattuk az időt, viccelődtünk, mértük a
fájásokat. Hajnalban beért a választott szülésznőm, majd reggel az orvosom
is. 10 órakor burkott repesztettek. A fájások kezdtek erősödni, kaphattam
fájdalomcsillapító injekciót. Ekkor már 12 órája vajúdtam, a méhszáj viszont
még nem volt 2 ujjnyi sem. Mivel a SOTE I. Klinikáján szültem, jóformán
óránként jöttek be különböző orvosok megvizsgálni. Számomra megnyugtató
volt, mert egymástól függetlenül mind ugyanazt mondták: nagyon hátul a
méhszáj, alig tágul. Végül délben kaphattam EDA-t, ekkor már nagyon ki
voltam merülve. Annyiban jó volt, hogy a fájások között tudtam kicsit
pihenni, de közben fájáserősítőt is bekötöttek, úgyhogy ha jött a
méhösszehúzódás, akkor az nagyon jött... Lassan kezdtem türelmetlenné válni,
úgy éreztem, nem bírom elviselni a fájdalmat. A férjem próbált segíteni, de
nem volt jó sem a masszírozás, sem a gyengédség, sem a halk szavak. Mivel
már nagyon régóta vajúdtam, muszáj volt a CTG-t állandóan a hasamon tartani,
már zuhanyozni sem mehettem el. Ha álltam, úgy volt rossz, ha feküdtem, úgy.
Az orvosok is egyre gyanakvóbban vizsgáltak, alig-alig tágultam. 14 órakor -
kb. akkorra jósolták a szülést - alig voltam 3 ujjnyi. Egész testemben
remegtem a kimerültségtől, szinte önkívületi állapotban voltam, nagyon nagy
fájdalmakat éltem át. Lehet, hogy csak a fáradtság és a hosszú vajúdás miatt
éreztem ennyire, nekem akkor elviselhetetlennek tűnt, pedig nem vagyok egy
erőtlen típus. Végül délután 4-kor meghozták a döntést: muszáj
megcsászározni, mert nem halad a szülés, nem tágulok, nem jön lefelé a baba
sem. Murphy ekkor közbelépett, sürgősségi eset volt, úgyhogy csak fél hatkor
kezdtek el előkészíteni a műtétre. Annyira remegtem, hogy külön
esettanulmány volt a spinális érzéstelenítőt bekötni. Végül még 1-2 fájás
jött a műtőasztalon és az érzéstelenítő hatására véget ért a fájdalom. A
férjem is bent lehetett velem, ami azért volt jó, mert én már teljesen
elvesztettem az önkontrollomat, nem tudtam, mi történik velem és körülöttem.
Végül 18 óra 3 perckor megszületett Nádudvari Patrik Benedek 3950 grammal és
57 cm-rel 18 óra vajúdás után. Kiderült, hogy a köldökzsinór a nyakára volt
tekeredve és annyira tartotta, hogy nem tudott lejjebb ereszkedni.  A
hangjára emlékszem, meg arra, hogy megmutatták és "leltárba" vettem a
végtagjait. Akkor már annyira rosszul voltam, hogy csak a fejemhez
tartották, majd elvitték. A férjem vele ment, nekem pedig még jött a java.
Egyfolytában úgy éreztem, hogy a bordámat nyomja valami, alig kaptam
levegőt, hányingerem lett, végül elaltattak. Mire magamhoz tértem,
befejezték a műtétet, akkor még egyszer behozták Patrikot. A hangomra
megnyugodott és én is megnyugodtam, hogy 9/10-es Apgart kapott. Este 8 felé
kerültem az intenzív osztályra, ahol óránként jöttek ellenőrizni, infúziót
átkötni, méhösszehúzót adni. Pihenni nem sokat tudtam, reggel 6-kor fel
kellett kelni és zuhanyozni menni. Vonszoltam magam, erőm nem volt semmihez.
8 órakor lementünk a csecsemőosztályra, megkaptuk a babákat és attól kezdve
a miénk volt. Az előzmények miatt nekem megterhelő volt a rooming-in, csak
itthon indult be a tejem rendesen és itthon kezdhettem pihenni. Szerencsére
Patrik partner volt ebben.
Amikor még vártuk Patrikot, szándékosan nem terveztem el a szülést. Nagyon
vonzónak tartottam, hogy a szülőszoba egy ágyas és szülés után 2 órát
eltölthetünk majd hármasban. Ez lebegett a szemem előtt és ez nem jöhetett
létre. Patrik élete első óráit a csecsemőosztályon egy "polcon" töltötte el,
én meg kimerülten feküdtem 2 emelettel feljebb. Ennek ellenére sikerült úgy
felfognom az egészet, hogy lehetett volna baj is, ha természetes úton
születik köldökzsinórral a nyakán! Örülünk Neked, kicsi Patrik :-)!